/
/

E-poldi

epoldi, közterület, online bejelentő rendszer Kovács Szilvia

Kovács Péter polgármester, Ancsin László jegyző és Szabó Tamás kabinetvezető február 7-én, hétfőn sajtótájékoztató keretében mutatták be a XVI. kerületi Önkormányzat új technikai fejlesztéseit, a WAP alapú közigazgatási rendszert és az ePOLDI-t. Ez a mobil alapú közterület felügyeleti rendszer a jövőben sokkal gyorsabbá és hatékonyabbá teheti a hatósági munkát.

Ancsin László elmondta: a XVI. kerületi Önkormányzat és a Corvinus Egyetem 2009-ben kötött megállapodása alapján létrejött az úgynevezett M(obil)-közigazgatás. A mobil kommunikáció segítségével az ügyintézői munka gyorsabbá, az ügyfelek elérése egyszerűbbé vált. Tavaly négy település: Várpalota, Alsóörs, Belezna és Nemespátró körjegyzősége, valamint a XVI. kerületi Önkormányzat megalkotott egy új, interaktív, WAP alapú rendszert, amellyel a nap 24 órájában lehet ügyeket intézni. A jegyző kiemelte: a mobilos ügyintézés vitathatatlan előnye az, hogy nem függ sem a település nagyságától, sem a földrajzi távolságtól. Az alkalmazások köre ugyanakkor bővíthető, ezáltal pedig az így intézhető ügyek száma is nőhet. Ancsin László hozzátette: az alkalmazás segítségével elérhetők a letölthető nyomtatványok, az ügyleírások és a tájékoztatók. Ugyanakkor segítséget nyújthat a csak elektronikus módon benyújtható pályázatok leadásánál is.

Epoldi 1-20110208

Mindezek mellett, Önkormányzatunk saját fejlesztéseként bevezetjük az ePOLDI-t, amelyről Szabó Tamás adott bővebb felvilágosítást. A kabinetvezető elmondta: a találmány nevét Janikovszky Éva: Égig érő fű című meséjének parkőréről, Poldi bácsiról kapta. Ez az új, mobil alapú közterület felügyeleti rendszer egyedülálló még Európában, az Egyesült Államokban is csak 3 városban folynak kísérletek a bevezetésére. Az alkalmazás segítségével a lakosság a közterületre vonatkozó bejelentéseket tehet, amik az Önkormányzat informatikai rendszerén keresztül azonnal eljutnak az ügy intézésében illetékes hatósági személyhez, a jegyzőhöz és a polgármesterhez is. A rendszer segítségével a bejelentők az Önkormányzat adatvagyonából elérhetik mindazokat az információkat, amelyek a bejelentéshez támogatást nyújthatnak. A bejelentő tájékozódhat az Önkormányzat területén működő üzletek és ipari telepek működési rendjéről, hogy azokon milyen tevékenység engedélyezett, milyen termékeket forgalmazhatnak, illetve milyen nyitvatartási rendet kötelesek betartani. Szabó Tamás hangsúlyozta: a bejelentő olyan információkat (GPS koordináták, fotók) is rögzíthet, amelyek a további hatósági munka során jól használhatók. Emellett elektronikus úton való visszajelzést is kérhet, amellyel lecsökken a papírmunka, és gyorsabbá válik az ügymenet is. Kovács Péter tájékoztatott: az e-POLDI tesztüzemben már egy éve működik, költsége pedig elenyésző a hasznosságához képest. Újabb munkatársakat nem kell alkalmazni, hiszen a rendszer használatával tovább egyszerűsödik a hivatali ügyintézés. A polgármester arra kérte a lakosságot, hogy az ingyenesen letölthető alkalmazás használatával segítse az Önkormányzat és a Mezőőrség munkáját, hogy a közeljövőben legalább 1000 Poldi bácsi legyen a Kertvárosban. A cél a teljes elektronikus ügyintézés megteremtése, valamint az, hogy Budapest összes kerülete használja az e-POLDI-t, amellyel egy, az egész fővárosra kiterjedő térfigyelő rendszert lehet majd létrehozni – tette hozzá Kovács Péter.

Forrás: www.budapest16.hu

Legújabb Kapcsolódó Bejegyzések